Az eredeti római naptárt – ki más, mint – Romulus vezette be. Ez tíz, váltakozó hosszúságú hónapból állt (martius, aprilis, majus, junius, quintilis, sextilis, september, october, november, december), amelyek együtt 305 napot tettek ki. Ezt egészítette ki még 56 nap, amelyeket nem osztottak be egyik hónaphoz sem.
Numa Pompilius (Kr. e. 715–673) módosította ezt a rendszert: a tíz hónap végéhez hozzáadta a januarius és februarius hónapokat. Ezek a hónapok valójában holdhónapok voltak, 29 vagy 30 nap hosszúak, így az év 354 napból állt. Mivel a rómaiak babonásan kerülték a páros számokat, hozzátettek még egy napot, így az év hossza 355 nap lett. A hónapok hossza így alakult: 31, 29, 31, 29, 31, 29, 29, 31, 29, 29, 29, 28 nap.
A hónap első napja volt a calare (az újhold napja), a 13. vagy 15. napja pedig az idus.
Mivel ez az év még így is rövidebb volt a napévhez képest, kétévente egy 22 vagy 23 napos hónapot (a mensis intercalaris vagy mercedonius) iktattak be, mégpedig február 23-a után. A kiegészítő hónapok beillesztése a konzulok hatáskörébe tartozott, amit gyakran politikai célokra használtak, például valaki hivatalának meghosszabbítására. Ezekben az években az év hossza 377–378 nap volt.
Mivel még így sem sikerült pontosan szinkronizálni a naptárt a természet rendjével, egy bonyolult szabályrendszert vezettek be a kiegészítő napok beillesztésére. Ennek ellenőrzésére létrehoztak egy tízfős testületet (decemviri), ám ők – elsősorban üzleti megfontolásból – gyakran nem végezték megfelelően a feladatukat, ami természetesen további zűrzavart okozott.
Így fordulhatott elő, hogy Julius Caesar Kr. e. 49. január 10-én – egy őszi napon (!) – lépte át a Rubicont. Ő maga is érezte, hogy rendet kellett tenni.
Julius Caesar naptárreformja
Miután Julius Caesar (pontifex maximusként, konzulként és diktátorként) stabilizálta a politikai helyzetet, Kr. e. 46-ban megbízta az egyiptomi származású Szoszigenészt, hogy készítsen egy új és pontos naptárt. Az előző naptár és a valóság között ekkorra már 90 napnyi eltérés volt.
Szoszigenész az egyiptomi naptárra alapozott, amely 365 napos évekkel számolt, és már ismerte a szökőévek fogalmát is. Új naptára a korábbi hibákat javítva a ma is használt julián naptár elődjévé vált.
A reform „ára” a zűrzavar éve (annus confusionis) lett: a szokásos 23 napos betoldás mellett még 67 napot is hozzá kellett adni, amelyeket november és december közé illesztettek be, így az év hossza 445 nap lett.
Ezzel visszaállították az évszakok helyes sorrendjét is. A jövőre nézve Szoszigenész úgy rendelkezett, hogy minden negyedik év szökőév legyen, az extra napot pedig február 23. és 24. közé iktatták, mivel korábban is itt kezdődött a szökőhónap. Ez lett a dies bis sextus, azaz „második hatodik nap március előtt”.
Ekkor vált január az év első hónapjává, és a quintilis nevét júliusra változtatták Julius Caesar tiszteletére. A hónapok hossza 30 vagy 31 nap lett – kivéve a februárt.
Ez az új rendszer Kr. e. 45. március 1-jétől lépett életbe, mert hivatalosan ekkor kezdődött az év.
Augustus császár módosítása
Augustus még egy apró, de fontos módosítást hajtott végre. Mivel Szoszigenész nem határozta meg pontosan, mely évek legyenek szökőévek, Augustus úgy döntött, hogy a Város alapításának 761. évében (Kr. u. 8.) legyen az első hivatalos szökőév. Innentől (majdnem) minden negyedik év szökőév lett.
Cserébe saját magáról nevezte el a Sextilis hónapot, így lett belőle augustus. Hogy ne legyen rövidebb, mint a július, növelte a hosszát egy nappal (31 napos lett), amit az amúgy is rövidebb februártól vett el. Ezután a hónapok hosszát úgy módosította, hogy két 31 napos hónap ne kövesse egymást.
Bár nem volt tökéletes megoldás, a julián naptár sokkal átláthatóbb és használhatóbb lett, mint az előző változatok. A rendszer ugyan 11 perccel hosszabb évet számolt, mint a valóságos napév, de ennek csak évszázadokkal később lett jelentősége.
Névadási „őrület” a császárok körében
Persze a hónapok névadása igazi divattá vált a római császárok körében:
-
Caligula a szeptembert Germanicusra,
-
Nero az áprilist Neroneusra,
-
Claudius a májust Claudiusra,
-
Domitianus a szeptembert Germanicusra, az októbert pedig Domitianusra nevezte el.
-
A november eközben volt már Faustina vagy Romanus is.
A legkreatívabb Commodus volt, aki minden hónapot átnevezett (pl. Amazonius, Invictus, Felix, Pius, Lacius, Aelius, Aurelius, Commodus, Augustus, Herculeus, Romanus, Exsuperatius). Ezek a nevek azonban nem bizonyultak tartósnak.
A Gergely-naptár
Ez a naptárrendszer másfél évezreden át szolgálta a mindennapokat, egészen 1578-ig, amikor XIII. Gergely pápa újabb reformot rendelt el. Az új, pontosabb naptárt Aloysius Lilius és Christophorus Clavius csillagászok dolgozták ki – de ez már egy másik történet…
