A Zöllner-illúzió egy klasszikus geometriai-optikai csalódás, amelyet Johann Karl Friedrich Zöllner német asztrofizikus fedezett fel 1860-ban. A jelenség lényege, hogy párhuzamos egyenesek, amelyeket rövid, ferde vonalkákkal (sraffozással) kereszteznek, nem párhuzamosnak, hanem egymáshoz képest dőltnek vagy íveltnek tűnnek.
A Zöllner-illúzió legfontosabb jellemzői:
Felépítése: Hosszú, párhuzamos vonalak (jellemzően átlósak), amelyeket egymást váltó irányú, rövid, merőleges vagy ferde vonalak kereszteznek.
A hatás oka: Az agy hajlamos túlbecsülni a hegyesszögeket, amit a kis keresztvonalak és a fővonalak közötti szögek okoznak (szög-tágulási elmélet).
Intenzitás: A csalódás akkor a legerősebb, ha a metszési szög \(10-30\) fok közötti.
Kapcsolódó illúziók: Hasonló a Hering-, Poggendorff- és Wundt-illúzióhoz.
Felfedezés: Zöllner egy szövetmintán figyelte meg ezt a jelenséget.
Ez az illúzió jól mutatja, hogyan befolyásolja a vizuális rendszert a háttér és a kiegészítő elemek.
Zöllner egyébként asztrofizikus volt, aki több fontos felfedezést is tett: ő bizonyította a Doppler-effektust a csillagok esetén, és ő mérte meg először a Nap látszólagos nagyságát .
