A Habsburgok kis megszakítással már 1452-től a Német-római Birodalom császárai voltak, s ezt a címet csak VI. Károly császár halála után engedték ki a kezükből, hiszen Károlynak csak lányai voltak, akik viszont nem lehettek császárok. 1742-től szűk három évre Wittelsbach Károly lett a császár, hogy aztán Mária Terézia férje váltsa 1745-ben. Persze a Szent Német-római Birodalom (ahogyan önmagukat nevezték) Voltaire szerint „semmiképpen sem volt szent, de német, római, sőt még birodalom sem.”
Nem is volt ezzel semmi gond, de 1804. április 18-án a franciák császárává kiáltották ki Napóleont, aki igényt tartott Nagy Károly örökségére, s egyre jobban látszott, hogy a Szent Német-római Birodalom fel fog oszlani.
Ezt elkerülendő, az éppen uralkodó Habsburg-Lotaringiai Ház aktuális uralkodója, I. Ferenc létrehozott magának egy új uralkodói címet, s 1804. augusztus 11-én ő lett ‘Ausztria császára‘, Napóleon ‘engedélyével’, sőt javaslatára.
Így aztán Ferenc két császári címet is viselt, amely Napóleonnak nem tetszett, s végül két évnyi dupla császárkodás után 1806. augusztus 6-án a német császári címről kényszerűségből lemondott.
