Minden idők legnagyobb (feljegyzett) hóvihara kezdődött Anglia nyugati részén 1891. március 9-én, amely heves viharokat, komoly havazást és kemény hideget hozott.
Akár 15 láb (majdnem öt méter) magasságú hótorlaszok is voltak, így vonatok tucatjait temette be a hó (csak Devonban 14 vonat ilyen volt), s akár 36 óráig is be voltak zárva az utasok. Hajók tucatjai (kb. 65) csapódtak a parthoz a hóviharban, s komoly sérüléseket szereztek vagy akár el is süllyedtek. A Bay of Panama nevű hajó a cornwalli partoknál csapódott a sziklákhoz, s csak ott 23 ember hunyt el.
A pusztító vihar hirtelen érkezett, hiszen a hétfő délelőtt még nyugodt volt az idő, aztán kora délutánra keleti-északkeleti szél kezdett fújni, amely estére felerősödött. Késő este már igazi hóvihar tombolt, s a délutántól eső finom, porszerű havat felkavarta, amely hamar szinte járhatatlanná tette az utakat.
A vihar március 14-én kissé csendesedett, s másnap már beállt az olvadás, de egyes tájakon csak júniusban tűnt el teljesen a hó.